Összegeztem 2015 10 legjobb filmjét, melyet a magyar mozikban bemutattak.

 Felemás év volt ez a 2015. Rossz vagy jó szokásomhoz híven az egekig magasztalt filmek engem csak részben, vagy egyáltalán nem tudtak szórakoztatni (Tangerine, SpongeBob), míg az egyszerű közepesnek titulált művekkel én egész jól elvoltam (Ted 2, San Andreas). Meg persze van a másik kategória, ami a „ötezren sem értékelték IMDb-n és azok is lehúzták, nekem viszont tetszett” idei nyertese nálam a Strangerland.

Voltak csalódások, voltak pozitív meglepetések, de összegezve, már csak a Saul fia elképesztően nagy hazai- és nemzetközi szereplésére gondolván is, nem tudok rossz szájízzel visszanézni a 2015-ös filmtermésre.

December hónap száznyolcvanadik 2015-ös filmes toplistáját szeretném most megosztani veletek, ami csak annyiban különbözik a többitől, hogy nem dobogós a Mad Max. (BADUMMMM!)

 

+1. – Kingsman: A titkos szolgálat

Ami azt illeti, Matthew Vaughn nem áll túl közel a szívemhez, a Kingsmannal viszont elképesztően nagyot ugrott a képzeletbeli ranglistámon. Szórakoztató, vicces, akciódús, Samuel L. Jackson pöszeségére gondolva a napszak bármilyen pillanatában képes vagyok röhögni. Ugyanakkor fontos megerősítés mind a filmnek, mind a memóriámnak, hogy februárban volt a premier és én még mindig emlékszek ezekre.

 

10. Danny Collins

(Kritika)

Alighanem az év egyik legnagyobb pozitív meglepetése a Danny Collins. Amikor leültem megnézni, nem számítottam különösebben semmi jóra, tekintve, hogy a jó öreg Al Pacino sincs formájában és Dan Fogelman neve sem garancia a sikerre, a kiöregedett sztár kezdeni akar valamit az életével sztoriról pedig ne is beszéljünk, de a kezdeti félelmekből azonban semmi nem lett, egy elképesztően hangulatos, olykor bájos, olykor megérintő jelenetekkel operáló film a Danny Collins, mely remekül kerüli a szokásos közhelyeket annak ellenére, hogy a történet felét klisé alkotja.

 

9. A kém

Megint csak egy mű, amihez eléggé szkeptikusan álltam hozzá, de a színésznő filmográfiáját átnézve szerintem valós volt a félelmem: Melissa McCarthy eddig a kövér, kissé buta és meglehetősen tahó karakterekkel csinált karriert, Paul Feig azonban a lehető legjobbat hozta ki belőle. Emellett Jude Law és Jason Statham is megmutatja komikus oldalát, utóbbi elképesztően jó szövegeit egy darabig senki nem tudja majd elfelejteni, aki hallotta.

 

8. A hangok

(Kritika)

Ez az a film, amit nem sok T0P10-es listán fogtok megtalálni. Elképesztően bizarr és furcsa hangulatú Marjane Satrapi alkotása, a főszerepben pedig Ryan Reynolds mutatja meg Melissa McCarthy-hoz hasonlóan, hogy ő is tud színészkedni, ha akar. Levágott fejekhez és állatokhoz beszél, szóval aki vevő a különc mozikra és nem csak egy szombat esti szórakozásra vágyik, tökéletes választás A hangok.

 

7. Mentőexpedíció

Ridley Scott visszatért! Vagy el sem ment? Nos tény, hogy ugyanúgy készített filmeket, mint régen, „mindössze” a minőséggel volt különbség. Az Andy Weir regénye alapján készült film nem elég, hogy baromian szórakoztató és a 146 perc pillanatok alatt elillan, humoros, gyakran megérintő, és a megmentést tátott szájjal néztem végig.

 

 

6. Sicario – A bérgyilkos

(Kritika)

A Fogságban nagy kedvencem volt 2013-ban, Dennis Villeneuve pedig a szokásos visszafogottságával, letaglózóan erős képsoraival és csendességével egy kegyetlenül fájdalmas világot tár fel a nézőnek, újra. Nagyon remélem, hogy Benicio Del Toro jelölve lesz, mint mellékszereplő, már a gyilkos nézése is nominációért kiált. Az egyik jelenetben kb. hat percig csak egy autós konvojt látunk kívülről-belülről, mégis, valami megmagyarázhatatlan dolog nyomaszt, és érzed, hogy itt történni fog valami nagyon kegyetlen, Villeneuve pedig játszik az idegeiddel, és addig húz egy-egy mészárlást, még teljesen ki nem készülsz. Bravó. 

 

5. Mad Max – A harag útja

(Kritika)

A régieknek is nagy rajongója vagyok, főleg a brutális feszültséggel bíró első résznek, George Miller viszont 2015-ben, több évtizeddel a régi széria után csodát csinált: köröket vert az összes eddigi felvonásra, és egy teljesen új környezetbe helyezte posztapokaliptikus történetét. Max szerepében Tom Hardy, aki méltó utódja Mel Gibsonnak, bár tegyük hozzá, elég nagy a különbség a két karakter között, továbbá nem felejthetjük el Furiosát és annak alakítóját, Charlize Theron-t, aki az elejétől a végéig egyenrangú társa címszereplő hősünknek. Remek akciójelenetek, pattanásig feszült jelenetek, az operatőri munka és a vágás pedig mindenképpen jelölést érdemel.

 

4. Whiplash

(Kritika)

Elképesztő hatással volt rám. A dobos film, ami egyszerre funkcionál thrillerként, drámaként és sportfilmként is. Lelki thriller, mert a nézőnek is fájdalmas, milyen terrorban tartja (fizikailag is) Fletcher Miles Teller karakterét, Andrew-t. Dráma, hiszen majd’ felrobban a film a feszültségtől, gondoljunk csak az utolsó jelenetre, de sportfilmként is tekinthetünk rá, mivel Andrewnak ugyanolyan céljai vannak, mint egy futónak vagy egy úszónak, csak a környezet más.

 

3. Szcientológia, avagy a hit börtöne

Nini, egy dokumentumfilm, méghozzá egy nagyon érdekes dologról. Régóta volt olyan, hogy ennyire ideges lettem volna egy film, főleg egy doku megnézése után. A szcientológiáról van szó, és annak összes létező részéről. A Going Clear a színtiszta igazságot mondja, bármiféle ferdítést vagy körítést mellőz, és régi dokumentumokból, interjúkból, egykor szcientológusok és hívő sztárok visszaemlékezéséből áll. Kegyetlen. Ez a megfelelő szó rá, ugyanakkor le sem tudod venni róla a szemed.

 

2. Az ajándék

(Kritika)

Joel Edgerton rendezői bemutatkozása páratlanul jól sikerült. Az ajándék a régi thrillereket megidéző hangulattal, fordulatokkal bíró mű Jason Bateman, minden klisés vígjáték főszereplője, aki 2015-ben sok színésszel és rendezővel hasonlóan egy másik énjét mutatja meg. Eszméletlenül jól. Konkrétan rágtam a körmöm a moziban, csak azok a fránya és teljesen szükségtelen jumpscare-ek ne lettek volna. De kit érdekel? Az ajándék így is az év második legjobb 2015-ben mozikba került filmje, Edgerton elképesztően ígéretes rendezőnek látszik, Bateman pedig nagyon remélem, hogy nem tér vissza a bugyuta vígjátékokhoz.

      1. Agymanók

(Kritika)

Megint előjött drámai énem, de ahogy egyes kritikákat és toplistákat olvastam, úgy tűnt, nem csak én tartom az Agymanókat a legjobb idei filmnek. A Pixar, mint az esetek nagy részében, most is mesterművet alkotott, az Agymanók annyira vicces, szívszorító és bájos, hogy ha tetszett, ha nem, az érdemeit egyszerűen nem lehet vitatni.

Nagyon ritka az olyan, amikor megkönnyezek valamit, de itt többször is előfordult. Az sem gyakori, hogy a több szálon futó cselekmények ugyanolyan érdekfeszítőek, de az Inside Out esetében ez is megtörtént. Egyszerűen nem tudok benne hibát találni, annyira szívhez szóló élmény volt.

 

Ezek tehát az én kedvenceim az idén. Várható majd még egy lista, valószínűleg már csak 2016-ban, ahol összegezem a legjobb 2015-ös filmeket, de ezúttal nem a magyar mozis premiereket szem előtt tartva.

Megosztás a facebookon