"DeNiro egyenesen lubickol ebben a szerepben, csodálatos volt látni, ahogy kilép kicsit a komfortzónájából és pöfékelő kaszinótulajdonos, esetleg maffiózó helyett egy ilyen karaktert játszik."

Martin Scorsese a gengszterfilmek koronázatlan királya olyan nagy címekkel a filmográfiájában, mint a Nagymenők, a Casino vagy A tégla. Sokan azonban elfelejtik, hogy a mester nemcsak ebben a műfajban alkotott maradandót, és bár tény, hogy öregkorára már nem akar semmi újat mutatni a megszokott, ugyanakkor még mindig érdekes témáin kívül, de régebben komédiákat is készített. Méghozzá nem is akármilyeneket!

A komédia királya és a Lidérces órák ezek közül a legismertebbek, de egyikre sem mondható igazán, hogy az a szakadós vígjáték, ami után a hasad is megfájdul a nevetéstől. Sőt, bizonyos tekintetben előbbi Scorsese egyik legszomorúbb darabja.

A történet főszereplője a kiváló névvel megáldott Rupert Pupkin, akinek nem elég, hogy mindenki félreérti, rosszul mondja a nevét, még sikere sincs. Ezen próbál meg változtatni, amikor felkeresi a műsorvezetők műsorvezetőjét, a kor bálványát, Jerry Langford-ot. A siker azonban csak nem akar eljönni, Pupkin pedig egyre elvetemültebb módszerekkel próbálja magára terelni a reflektorfényt.

Mivel az egész film mozgatórugója a levakarhatatlan, önmagát csodásnak gondoló Pupkin, nagy gond lett volna, ha a készítők átesnek a ló túloldalára és egy olyan embernek festik le, akivel képtelenség lenne rokonszenvet érezni. Ehelyett viszont, ha másért nem is, nagyon akartam, hogy eljusson a nagyszínpadig és megmutassa, tényleg megállja-e a helyét a stand-up világában vagy csak egy öntelt pojáca.

Miért is mondtam, hogy A komédia királya a címmel ellentétben egy nagyon szomorú mű? Az a jelenet hangsúlyozza ki igazán, hogy ebben a filmben sokkal több van, mint amit első ránézésre látni, amikor Pupkin a film késői szakaszában végül is tisztázza, miért is annyira fontos neki ez az egész hacacáré.

Arra gondolok, amikor azt mondja, hogy „Inkább legyek király egy este, mint balek egy életen át.” Ekkor jön át igazán az, hogy ennek az embernek az életében valószínűleg soha semmi nem sikerült és nem csoda, ha minden vágya az, hogy egyszer végre kiálljon az emberek elé, akik nevetnek a viccein.

De Pupkin nem áll meg a valóság határán és több álomjelenetet is láthatunk, ahol nagyjából minden ugyanolyan, mint a valóságban csak épp fordított felállásban: ő a híres, őérte esedeznek az emberek és ő az, aki nem talál időpontot olyan hírességnek, mint Jerry Langford. Ez jelentősen megkérdőjelezi hősünk pszichés állapotát is, főleg akkor, amikor két bábuhoz beszélget kedélyesen.

Most mondjam azt, hogy van itt még egy film, amiben Robert DeNiro sokadjára is zseniális? Hát mondom! Rupert Pupkin figurájának egy nem túl bonyolult célja van, amiért minden képes megtenni. DeNiro egyenesen lubickol ebben a szerepben, csodálatos volt látni, ahogy kilép kicsit a komfortzónájából és pöfékelő kaszinótulajdonos, esetleg maffiózó helyett egy ilyen karaktert játszik.

A hapsi egyébként tiszta Columbo, az egyik állandó humorforrás például az, hogy sosem hagyja csak úgy abba a beszélgetést és mindig vissza-visszafordul, megkérdez valamit, és így tovább. Még egy dolog a poénokról: nem feltétlenül a dialógokban érdemes keresni a vicceket, sőt, maga az alapszituáció a legmókásabb, ahogy ez a két szerencsétlen küzd azért, hogy ha néhány percre is, de meghallgassa Jerry a mondanivalójukat.

Merthogy Rupert nincs egyedül, társa, Masha is egy megrögzött nőszemély, Sandra Bernhard pedig egy fokkal sem nyújt kevesebbet, mint maga DeNiro.

Sajnos A komédia királya is csak egy a sok olyan kiváló film közül, ami hatalmas bukta lett a kasszáknál és csak később kapta meg azt az igazi sikert és státuszt, amit igazán megérdemelt: a több mint tízmillió dolláros költségvetésből hármat sem hozott vissza, ezzel Scorsese egyik leggyengébb mozija lett a bevételek tekintetében.

Rá is szolgált, hogy sok évvel később kultfilmként emlékezzenek rá, hiszen nagyon kevés film tudja azt elérni, hogy ne csak a főszereplő sorsa érdekeljen, hanem az ugyanolyan kemény megpróbáltatásokon keresztülmenő mellékszereplő, Langford is. Szinte nincs egy olyan pillanat, amikor ne zavarnák vagy ismernék föl az utcán és állítanák le egy autogramra vagy kezdenének el vele beszélgetni. Ez pedig hosszú idő után teljesen kikészíti az embert.

Látjuk is, mennyire egy begyepesedett egy figura, és ugyan nem rossz dolog a hírnév, azért én minden sztárpalántának megmutatnám ezt a filmet, ami manír nélkül mutatja be a show business árnyoldalait és a kőkemény valóságot.

SPOILER:

A film némiképp happy-enddel végződik. Rupert Pupkin híres, rengetegen ismerik a nevét és műsora is van. A sors, pontosabban az alkotók fintora azonban, hogy egy pillanatra sem a humorával vagy tehetségével került reflektorfénybe, hanem azzal, hogy elrabolta Jerry Langford műsorvezetőt. 

Értékelés: 10/9

Megosztás a facebookon