" A forgatókönyv kiváló, az operatőri munkában semmi kirívó nincs, hozza, amit egy ilyen témájú filmnek képileg hoznia kell, a lényegesebb dolgokban viszont nincs hiba, ajánlom mindenkinek!"
Ha tervbe vetted, hogy meg akarod nézni Kristen Stewart nagyon különös és első ránézésre hozzá nem illő filmjét, a Camp X-Ray-t, be kell tartanod néhány nagyon fontos szabályt. Először is lényeges, hogy a napszak késői részében kezdj hozzá, ugyanis a megnézése után garantáltan elmegy az életkedved, továbbá zárj ki minden más külső tényezőt, mert ez a film tényleg odafigyelést kíván és nem mellesleg érdemel. Ha megszűnt számodra a világ és lassan sötétedik, kezdj bele a Camp X-Ray-be, nem bánod meg!
Nehéz pillanatokat éltem meg Peter Sattler új alkotásának nézése közben, hisz egyáltalán nem erre számítottam. De be kell vallanom, voltak kétségeim és kérdéseim, éppen ezért is csak sokadik próbálkozásra vettem rá magamat a megtekintésre. És azt kell mondjam, nagyon kevés film képes ilyen heves és megdöbbentő érzéseket kiváltani az emberből. A Camp X-Ray minden egyes pillanata a szívedbe hatol, jól átrágja magát az agyadon, hogy aztán az elkövetkezendő néhány órában képtelen legyél bármi hasznosat is csinálni.
És ha valaki negatív tényezőként tekint a megtekintés előtt Kristen Stewart-ra, a film után biztosan máshogy fogja gondolni. Ez a nő konkrétan bepótolta és egyben kijavította az összes borzalmas szennyét, amit csak fiatalabb korában elkövetett, hisz a Still Alice, a Sils Maria és ezután már tényleg megérdemli, hogy elfelejtsük az összes Alkonyatot.
Történetünk főszereplője egy női őr a guantanamoi fogolytáborban, ő viszont sokkal szívesebben harcolna a terepen. A dolog érdekessége, hogy a hölgy egy meglepően szoros viszonyban lesz az egyik fogvatartottal, Ali-val. Ezt a furcsa kapcsolatot persze senki nem nézi jó szemmel, a film viszont emellett bemutatja a fogolytábor fájdalmas képét teljesen élethűen a nézőnek, mind a fogvatartottak, mind az őrök szemszögéből.
A Camp X-Ray viszont, legalábbis szerintem, sokkal inkább az Amy-Ali viszonyt akarja bemutatni, mi történik akkor, ha egy két ilyen különböző ember találkozik, vagy ahogy a filmben mondják, ha egy jó és egy rossz ember találkozik. Mert ott van Sattler nagy kérdése: Vajon megváltozott ez a férfi? Ezt teljes mértékben nem jelentheti ki senki, Amy viszont a vége felé már hisz az ártatlanságában.
A rendező rájött, hogy nem kellenek ahhoz 2001-es flashback-ek, Barack Obama nyilatkozatai a börtön felszámoltatásáról, vagy a kínzások hosszas bemutatása ahhoz, hogy élethűvé tegye a filmet, vagy csak egyszerűen ne legyen egy kliséhalmaz. Mert egy ilyen témánál könnyedén közhelyes jelenetekbe esik az ember, amitől féltem is, viszont a befejezést is sikerült a lehető legkevesebb giccsel bemutatni, hisz egyszerűen csak fájdalmas és nagyon-nagyon-nagyon szívszorító volt. (Persze a könyvre számítani lehetett, de akkor is fájdalmas volt..)
Amy és Ali egyetlen érintkezése az, amikor megfogják egymás kezét. Ennyi. A két főszereplő, Stewart és Moyaadi kivételesen nagy összhangja és kémiája miatt viszont a néző mégis úgy érzi, mintha már az első percben szeretnék egymást. Szerelem ez? Vagy szeretet? Vagy annyi se? Nem tudjuk, viszont a szétválás mindkettejüket iszonyúan megviselte.
Látszott, hogy a stáb rengeteg időt és energiát fordított már csak arra, hogy alaposan feltérképezzék és ezzel könnyebben bemutassák ezt a könyörtelen fogolytábort, emellett viszont már senki nem mondhatja azt, hogy Kristen Stewart ne lenne jó nő, hisz még Guantanamoban is sikerül felszednie egy pasit.
Az egyetlen dolog, ami szúrta a szemem a film viszonylag elején volt fellelhető, amikor Ali lázadás céljából hozzávág Amy-hez egy nagy adag szarkupacot, amit ott csak koktélnak hívnak, és néhány nap múlva már megint úgy beszélgetnek, mintha mi sem történt volna.
Ali: Még nem hallottam erről a filmről.
Amy: Valószínűleg úgyis be van tiltva ott, ahonnan maga jött.
Peter Sattler mindössze egy millió dollárból forgatta le a 2014-es év egyik legjobb filmjét, már bánom, hogy nem volt alkalmam/nem vettem rá magamat, hogy megnézzem korábban. Peyman Moaadi és Kristen Stewart kiváló játéka egy hatalmas pluszt adott az élményhez, ez a kettejük közös filmje volt, a többi mellékszereplő sajnos viszonylag egysíkú és jelentéktelen. A forgatókönyv kiváló, az operatőri munkában semmi kirívó nincs, hozza, amit egy ilyen témájú filmnek képileg hoznia kell, a lényegesebb dolgokban viszont nincs hiba, ajánlom mindenkinek!
Értékelés: 10/9
Megosztás a facebookon