"A képi világ, a stílus, a rengeteg poén, ugyanakkor a szomorkás hangulat remek kombinációja egy különleges élményt ad a nézőnek. Nem hibátlan alkotás, de ritkán találni ennél szórakoztatóbbat!"

Nincs olyan filmszerető ember itt Magyarországon, ha máshol nem is, de az interneten ne látott volna legalább három-négy elismerő kritikát vagy hírt, hogy a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan újabb díjat zsebelt be külföldön. Leginkább azoknak ajánlanám Reisz Gábor alkotását, akik annyi magyar siker után még mindig elszégyellik magukat a társaságban, ha valaki elismerően beszél egy hazai mozgóképről. Hamar le kell szögezni, hogy a VAN egy diplomafilm, emellett pedig a Vajna-korszak hetedik legnézettebb filmje, kicsivel több mint hatvan ezer nézővel.

Ez egy elképesztően nagy siker, mától pedig én is beállok abba a hosszú-hosszú sorba, mely a VAN-t élteti. Gyakorlatilag a család első közös vacsorájától kezdve éreztem, hogy ez tulajdonképpen rólam is szól. Mindenkiről. Ahogy drága szüleink vitatkoznak, hogy ezt a zöldséget nem onnan kellett volna hozni, vagy ahogy hajnalban, csak úgy spontán gyros-t eszel a haverjaiddal, ezek mind olyan dolgok, amik bármelyik átlagos nap megesnek a jó öreg fővárosban.

Attól, hogy a főszereplő, Áron mellett kiemelt, sőt, talán még nagyobb szerepet kap Budapest, nem jelenti azt, hogy ez csak az ott lakóknak szól. Persze biztos örömmel konstatálják azok, akik a film egyes jelenetein észreveszik, hogy “nahát, tegnap itt mentem el” stb.., de ígérem, a vidékieknek is ugyanolyan jó szórakozást tud nyújtani a film.

Továbbá, amit még nagyon fontos tudni, mielőtt belekezdtek, hogy a főhős, Áron egy céltalan, már-már kórosan ügyetlen és az élete sötét középkorát élő fővárosi fiatal. Ezzel rengetegen nem barátkoztak meg és véleményük szerint a film minden pestit ilyennek állít be. Gondolom nem kell mondanom, de ez hülyeség. Azt még megértem, hogy azzal a ténnyel nem vagy kibékülve, hogy a főszereplő, aki az esetek legnagyobb részében mindig ott van, egy tengődő, kicsit depressziós huszonéves, de azt nem tudom, ezek az emberek honnan veszik, hogy minden fiatalt így ábrázol a film.

Reisz Gábor bebizonyította, hogy elsőfilmesként, nemrég végzett “diákként” is lehet ugyanolyan látványvilágú és minőségű filmet csinálni, amire ráadásul még kíváncsiak az emberek. Hatvan ezren! Mert lássuk be, nagyon kevés olyan színészt és stábtagot tudnék mondani a VAN-ból, akik miatt feltétlen meg kellene néznem. A VAN mindössze a jó visszajelzésekből és abból az elég fontos tényből hozott össze hatvan ezer nézőt, hogy a film tényleg jó.

De hogy folytassam a történet bővebb kibontását, a munkanélküli Áron, aki nem igazán találja magát a világban és ennek tetejébe még a barátnője is elhagyja, úgy dönt, iszik egy kicsit a barátival és véget vet a depressziónak. Az este azonban olyan fordulatokat vesz, hogy másnap nem emlékszik semmire, és csak egy email-ből jön rá, hogy jegyet vett egy portugáliai járatra. Egy nem elhanyagolható, ugyanakkor elég hirtelen végződő mellékszál pedig egy BKV-sról szól, egy lányról, aki nagyon megtetszik a fiúnak és szinte minden energiáját abba öli, hogy újra összefussanak.

Ebben a filmben tényleg van valami furcsa és megmagyarázhatatlan. Egyrészt rengeteget nevetünk rajta, hisz igazából az a valóság, amit a képernyőn, egy filmben látunk, másrészt viszont borzasztóan melankolikus, már-már drámai hangulattal is bír, főleg Áron út- és célkeresése, és már nézni is rossz, hogy ez az ember ennyire elrontotta az életét és legnagyobb kihívása az, hogy egy ismeretlen lányt keres a fővárosban, akivel, ahogy mondja, egyszer-kétszer találkozott egész életében.

Továbbá visszatérve a valóság részére, a karakterek egyáltalán nem olyan összeszedetten, megfontoltan beszélnek, mint a többi filmben, sőt, sokszor megbicsaklik a nyelvük, értetlenkednek, “őőőőznek”, “hogyoznak”, és tulajdonképpen ettől is csak élethűbbé válik az egész.

A karaktereket mintha csak rólunk írták volna és szerencsére a színészek is csak hozzátesznek, sem mint elvesznek. Attól sem kell tartani, hogy az Áront játszó Ferenczik Áron nem hivatásos színész, sőt, együtt végzett rendezői szakot Reisz Gáborral, nagyon ügyesen hozza a szerepét, a kedvencem viszont ennek ellenére is Kovács Zsolt, vagyis az apa karaktere, aki valami elképesztő módon vicces és ontja magából a jobbnál-jobb szövegeket.

Összefoglalva a VAN egy olyan film, amit látnod kell. A képi világ, a stílus, a rengeteg poén, ugyanakkor a szomorkás hangulat remek kombinációja egy különleges élményt ad a nézőnek. Nem hibátlan alkotás, de ritkán találni ennél szórakoztatóbbat!

Értékelés: 10/8

Reznor111 vagyok, a Filmmániás szerzője. Ha érdekelnek a filmek és a kritikák, kérlek olvasd, valamint oszd meg ismerőseiddel a posztjaimat, ha pedig véleményed van az írásokkal kapcsolatban, vagy csak egyszerűen melegebb éghajlatra szeretnél küldeni, komment formájában teheted meg. Ha privát kérdésed van, a fent látható email címen írhatsz nekem.

 

Megosztás a facebookon