"A filmet egy többszörnézős darabként raktároztam el magamban, mely tisztességesen vezeti le a történetet, ügyel arra, hogy ne gabalyodjon bele a túl sok információba, amit a nézőnek árasztanak, az akciójelenetek jól megvoltak komponálva, bár a 130 perces játékidőt nézve egy kicsivel több is beleférhetett volna."

Számomra garancia volt, hogy az idei Holtodiglan című film rendezője, David Fincher (Hetedik) jól választotta ki a női főszereplőt: a garancia pedig nem más, mint a Jack Reacher. Bevallom, nem nagyon követtem Rosamund Pike (Holtodiglan) életútját, egy-kettő filmben láttam, de egészen 2012-ig nem is figyeltem fel rá.

Azonban a Jack Reacher egy segítő kezet nyújtott neki, amit ő elfogadott, hogy kitörjön, a "gyönyörű vagyok megélek ebből" kategóriából, és az addig színésznőnek nevezett Rosamund Pike-ból most tényleg nagybetűs SZÍNÉSZNŐ lett. (Tette ezt úgy, hogy ne felejtsük el, a Jack Reacher nem körülötte forog).

Az is igaz, hogy nagyon jól áll neki ez az ügyvédnős szerep, aktatáska, szemüveg, pókerarc: azonban ő is csak emberből van, és nem tud ellen állni egy Tom Cruise (Top Gun) kaliberű sármőrnek.

De miután részletesen kibontottuk, miért is volt nagyszerű döntés a Jack Reacher és a Holtodiglan rendezőjétől, hogy Pike-nak adta a női főszerepet, szerintem térjünk át magára a filmre, és a tényre, hogy Tom Cruise megint kezdett egy kicsit színészkedni.

Jack Reacher karaktere gyakorlatilag olyan Amerikának, mint Angliának James Bond, tehát mondhatom, hogy igen nagy népszerűség övezte a filmet, és előbb-utóbb, de engem is érdekelni kezdett ez az izgalmasnak mondható akció-thriller.

Pozitívumként írható, hogy az akciójelenetek nagyon ütöttek, öröm volt nézni, ahogy Cruise száguld a régi kocsijával több kukát és rendőrautót is "érintve". 

A történtet maga annyi, hogy ismeretlen okokból egy fegyveres férfi hat embert lelő a nyílt utcán, fényes nappal. Mindenkinek megvolt a saját családja, a saját élete, de ezt a szálat Pike karaktere részletesebben is fel fogja tárni.

Szó ami szó, a tettes nem beszél, egy papírra viszont azt írja fel, hogy "Kerítsék elő Jack Reachert!". Így jön a képbe jó barátunk, Reacher, aki eleinte nem érti a dolgot, azonban akarva-akaratlanul, ő maga is bekerül a körforgásba, és azon kapja magát, neki kell véghez vinni a piszkos munkát, a rendőrség helyett.

Ezt persze elég nehéz úgy csinálni, hogy közben egy egész kopó csapat üldöz téged, de ki hallott még olyanról, hogy túljárnának a főhős eszén, egyszóval a kecske is jóllakott, és a káposzta is megmaradt. Furcsa mondatok egy film értékelésekor.

Christopher McQuarrie filmjeiben/forgatókönyveiben eddig nem csalódtam, ő írta a Közönséges bűnözők szkriptjét is, aztán volt ott egy Utazó, amit mondjuk kifejezetten utálok, de pozitívumként írható fel az is, hogy A holnap hátárban is ő felelt az írásért. 

Christopher tehát inkább forgatókönyvíróként dolgozik, mint rendezőként, amit annyira nem bántam, de úgy éreztem egyes jeleneteknél, hogy ebből sokkal többet és jobbat is ki lehetett volna hozni, ami a rendezés hibája volt. 

A filmet egy többszörnézős darabként raktároztam el magamban, mely tisztességesen vezeti le a történetet, ügyel arra, hogy ne gabalyodjon bele a túl sok információba, amit a nézőnek árasztanak, az akciójelenetek jól megvoltak komponálva, bár a 130 perces játékidőt nézve egy kicsivel több is beleférhetett volna.

A Jack Reachert tehát egy tisztességes iparosmunkának lehetne a legjobban jellemezni, mely nem esik ki a szerepéből, az elejétől a végéig izgalmasnak mondható, főleg akkor, ha Cruise-t szeretnéd újra a '90-es évek hangulatában látni.

Értékelés:

10/6,5

 

Megosztás a facebookon