"Az Amnéziára tekinthetünk úgy is, mint egy szárnyait bontogató rendező próbafilmjére, aminél nem a pénz vagy a nézettség volt a lényeg, hanem, hogy megismerjék a nevét."

Nem meglepő, hogy nem rohantak az emberek egy olyan semmitmondó című filmre a mozikba, mint az Amnézia, eredeti nevén Before I Go to Sleep. Rowan Joffe rendező eddig leginkább a forgatókönyveiről volt ismert, már akinek, mert eddig én még a nevéről sem hallottam, de ő jegyzi többek között a Brightoni szikla vagy a 28 héttel később című filmeket. Előbbit vegyesen, utóbbit leginkább pozitívan fogadta a nagyközönség. És most, következő filmjében összehoz egy brilliáns Kidman-Firth-Strong duót, ír egy lagymatag forgatókönyvet, emellett pedig előszeretettel használja a '80-as évek horroreffektjeit is. Azt hinnénk tuti siker a dolog.

A film nagy problémája, hogy ez akar lenni a második Gone Girl. Azt próbálja elérni az egész játékidő alatt, hogy rávegyen, ez bizony egy nagyon fordulatos film, és annak ellenére, hogy van-egy két meglepő húzása, egyáltalán nem nevezhető fordulatosnak. Mintha csak a szánkba akarná rágni, hogy ez az év legdurvább filmje, és ezt el kell fogadnod.

Az viszont tetszett, hogy annak ellenére, hogy a műfaja thriller, egész végig nyugodt és higgadt marad, az utolsó, záró jelenetben viszont minden felgyülemlett erőszakot kiereszt magából.

 

A történet szerint Christine egy negyvenes éveiben járó hölgy, aki minden nap öntudatlanul ébred: nem tudja ki ő, hol van, és egyáltalán mit keres itt? Férje, Ben, mindig elmeséli neki, hogy néhány évvel ezelőtt történt vele egy baleset, és azóta amnéziába szenved: elalvás után minden kitörlődik az emlékezetéből, a memóriája pedig az egyetemi éveihez tér vissza.

Feltűnik még egy eltitkolt barátnő, egy gyerek, egy orvos, a történet szempontjából viszont csak az utóbbi a lényeges. Az is jó tesz az Amnéziának, ha már nevén kell hívni, hogy kevés szereplővel operál, leginkább a házban játszódik, és olykor-olykor igazán megrázó tud lenni.

Fontos, hogy nem egy Still Alice szerű megrázásra kell számítani, szóval a filmnek az amnézia csak egy mellék, ugyanakkor a legfontosabb ága, hiszen az egész komplikáció a betegség miatt indul ki.

A lassú üteme sajnos néha már unalomba megy át, főleg, hogy nem csak az amnéziás, hanem a nézők is ugyanazt élik át nap mint nap, és már elég kínos, amikor századjára mondja el az orvos a nőnek, hogy ki ő, ami neki persze teljesen új, hiszen mindent elfelejt, de mi, nézők, már kívülről tudjuk.

Az apróbb bakiktól is el lehet tekinteni, főleg úgy, hogy Joffe eddig csak egy filmet rendezett, a többiben csak írói kreditet kapott. Az Amnéziára tekinthetünk úgy is, mint egy szárnyait bontogató rendező próbafilmjére, aminél nem a pénz vagy a nézettség volt a lényeg, hanem, hogy megismerjék a nevét.

Kár, hogy nem ezzel a filmmel fogják. A rendezőnek továbbra is ezen az úton kell mennie, sok gyakorlással és tanulással, és néhány éven belül megkapjuk az év leglebilincselőbb, legfordulatosabb filmjét Rowan Joffe-tól, ezt pedig egy egyszernézős darabként könyveljük el. 

Értékelés: 10/6

 

Megosztás a facebookon