Kritika: Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni (Me and Earl and the Dying Girl, 2015)

"Egy páratlan élményt tud nyújtani ez a nem mindennapi dramedy, melyben ugyanolyan jól működik egymás mellett a dráma és a humor is."

Erre most nem álltam készen. De tényleg. Mégis ki gondolta volna, hogy az eddig csak sorozatokat készítő Alfonso Gomez-Rejon három fiatal színésszel és egy íróból lett forgatókönyvíróval az év egyik legszívhezszólóbb, legkegyetlenebb drámáját teszi le az asztalra? Régóta nem tudott egy film ennyire játszani az érzelmeimmel: gyakorlatilag olyan voltam, mint egy terhes nő, csak éppen nem a pikáns ételeket váltogattam percenként, hanem az érzéseimet.

A haldokló lány történetét már rengetegen filmre vitték, de így még sosem. A Sundance-en is diadalmaskodó Én, Earl és a csaj aki meg fog halni végre nem arról szól, hogy csak pozitívan kell tekinteni a dolgokra és másnap úgy kelsz fel az ágyadból, hogy az összes létező bajod, problémád eltűnt. Persze jó lenne ebbe hinni, de sajnos nem így van. A tömény valóságot kapjuk kőkeményen az arcunkba, (csak úgy mint Gaspar Noé Love-jába a tudjátokmit).

Azt se tudom hol kezdjem, annyi pozitívum van. Elsősorban fontos megemlíteni, hogy az Én, Earl, és a csaj.. 2015 legkülönlegesebb filmje volt.

Igen tudom, hogy ilyenkor mellészoktuk tenni az „egyik” jelzőt, de én mégsem teszem ezt. Kijelenthetem, hogy számomra nincs még egy olyan mozgókép tavalyról, amely ennyire jól kerülte ki a sztori kliséit.

Még egy dolgot le kell szögeznünk, amit Greg, a főhősünk is hamar a néző tudomására ad: ez nem egy romantikus történet. Nem látsz csókolózó szerelmespárt a kórteremben, se máshol. Ha erre vagy kíváncsi, ott a szintén nagy sikerű Csillagainkban a hiba.

Az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni egy nagy kincs birtokában van, ugyanis a fő szál mégiscsak az, hogy mi lesz a beteg lánnyal és ezeket a nehéz időket hogyan élik meg a barátaival együtt, de emellett ugyanolyan érdekes és egyenrangú rész volt például az, amikor az elején Greg az antiszociális mivoltját taglalja, vagy amikor hirtelen eltűnik a „láthatatlansága” és verekedésbe keveredik, de megemlíthetném Mr. McCarthyt is, az ultramenő tanárt, akire ránézel és rögtön ki akarod deríteni, hogy melyik suliba tanít és hogy lehet oda bekerülni.

A filmben a betegség tényleg csak egy szimpla kiindulópont, mivel ahogy egyre haladunk beljebb a cselekményben, temérdek érdekes, vicces, szomorú, megdöbbentő vagy abszurd jelenet követi egymást, amik az esetek többségében egyformán jók a fő szállal.

Rájöttem, hogy Gomez-Rejon alkotása pont olyan, mint főhőse, Greg: elképesztően különc, a szó jó értelmében. A film egyáltalán nem követi a kitaposott útvonalat, mer új vizekre evezni egy látszólag olyan témában, ahol már nem lehet, azt pedig, hogy Hugh Jackman pontosan mit is keresett a filmben (mert hogy keresett), nem mondom meg, tessék szépen megnézni!

Thomas Mann, R.J. Cyler és Olivia Cooke egyszerűen lehengerlőek. Nem viccelek, amennyire álomszerű a megvalósítás vizuálisan, annyira élethűek a fiatal színészek alakításai. Mint látom, Thomas Mann karrierje felívelőben van, a Barely Lethal, a Welcome to Me és a szóban forgó filmünk után még a The Stanford Prison Experimentben is szerepet kapott, aminek kifejezetten örülök.

Amit viszont kicsit hiányoltam, az az Earl és Rachel közötti kapcsolat bemutatásának szinte teljes mellőzése. Amikor Greggel megismerkedik, szinte lépésről lépésre látjuk, hogy mindkettejüknek mennyire kínos eleinte ez a kötelező lógás, viszont később, ahogy egyre jobban megismerik egymást, barátokká válnak. Ellenben miután Greg bemutatja Earlt a lánynak, semmi ismerkedés, semmi kedves szó, a következő jelenetben pedig már ugyanolyan jó haverok, akárcsak Greggel.

A két srác nagy filmrajongó (még egy plusz pont), és szabadidejükben forgatnak is. Eredeti ötletek hiányában azonban a régi nagy klasszikusokat idézik fel, a címüket pedig néhány betűvel megváltoztatják. Így lett például a Clockwork Orangeból Suckwork Orange. Nem nagy dolgok ezek, de mégis eredetivé és borzasztó viccessé teszi, ami egy kis időre is, te elfelejteti, hogy mennyire is egy szomorú alkotást látsz. A Rachelnek szánt film megnézése szerintem az év egyik legmeghatóbb jelenetei között van.

Összefoglalva Gomez-Rejon művének vannak kisebb hibái és egy-két karakternek sem kellett volna akkora teret engedni, mint amekkorát kaptak, de ezektől eltekintve egy páratlan élményt tud nyújtani ez a nem mindennapi dramedy, melyben ugyanolyan jól működik egymás mellett a dráma és a humor is. Ezek után nagy kíváncsisággal várom a rendező úr következő munkáját, mely a The Current War címet viseli, a főszerepekben pedig Benedict Cumberbatch és Jake Gyllenhaal látható.

Értékelés: 10/9

Cím: Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni
Rendező: Alfonso Gomez-Rejon
Forgatókönyvíró: Jesse Andrews
Zene: Brian Eno
Operatőr: Chung-hoon Chung
Szereplők: Thomas Mann, RJ Cyler, Olivia Cooke, Jon Bernthal, Nick Offerman, Molly Shannon, Matt Bennett, Connie Britton