Kritika: A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey, 2015)

"Jamie Dornan és Dakota Johnson között érezhetően forró volt a levegő a 18+-os jelenetek közben, viszont még ez sem tudja elfeledtetni azt a tényt, hogy a film mennyire is nem megy sehová."

E. L. James egy csapásra berobbant a köztudatba az Ötven árnyalat trilógiával, ami persze kihagyhatatlan szisztéma volt a filmeseknek, így nem is kellett sokat várni a megfilmesítésére. Kevés olyan eset van, amikor úgy nézek meg egy alkotást, hogy az érdeklődésem egy százalékát sem tudja felkelteni, csakis a nagy hype és a jórészt negatív kritikák miatt ültem le és néztem meg a Sam Taylor-Johnson kezei közül kikerülő filmet, ami pontosan azt hozta, amit vártam: két órányi depressziót.

Csak hogy ne legyek annyira szőrös szívű a rajongókkal, kezdem egy pozitívummal. Egy erotikus drámának az egyik legfontosabb alappillére, ha megvan a két főszereplő közti kémia, hiszen a nézőnek el kell hinnie, hogy valóban ennyire be vannak vadulva, és mindent megtennének egymásért, a Szürke ötven árnyalatában Jamie Dornan és Dakota Johnson között pedig érezhetően forró volt a levegő a 18+-os jelenetek közben, viszont még ez sem tudja elfeledtetni azt a tényt, hogy a film mennyire is nem megy sehová.

Amellett, hogy ebből két óra iszonyúan sok idő és unalommal teli, még ezek mellé kapunk ostoba és teljesen értelmetlen jeleneteket is: a film Anastasiával kezdődik, mint egy besegítő újságíró, aki éppen a híres üzletembert, Christian Grey-t akarja faggatni. Már az első percekben romantikát akartak generálni, ezért Anastasia elnyög egy olyan mondatot az interjú közepén, hogy Mr. Grey-nek biztosan nagy a szíve, és kedves ember. Ezt úgy mondja természetesen, hogy még soha az életben nem találkoztak.

A kínos kérdezz-felelek párbeszéd pedig átmegy vígjátékba, legalábbis nekünk, magyaroknak. Nem tudom, hányan ismerik Friderikusz Sándor Meglepő és mulatságos című műsorát, de abban a show-ban történt, hogy egy kezdőnek beállított újságíró Geszti Péterrel készített interjút, a beszélgetésük pedig fordulatot vesz, és a rapper kezdi el faggatni az újságírót, hogy mi a célja az életben, meg mivel szeretne foglalkozni, mivel az egy mukkot nem tud tőle kérdezni. A Szürke ötven árnyalatának ezen jelenete pedig szinte ugyanígy történt.

A történet dióhéjban egy teljesen hétköznapi lányról szól, egy szép napon azonban teljesen felborul az addig nyugodt mederben folyó élete, amikor találkozik a fess és fiatal, nem mellesleg gazdag Christian Grey-jel, akinek, ahogy ő mondja, "kicsit más az ízlése."

Egyik karakter helyzetét sem tudjuk megfelelő módon megérteni, Anastasiát azért, mert nincs olyan nő, aki ennyi ideig hagyná, hogy ilyen ocsmány dolgokat műveljenek vele, Christian-t pedig az idegesítő felsőbbrendűsködéséért tudnánk a pokolra küldeni, meg persze a furcsa hajlamáért, ami a film közben leginkább idegesítően hat, sem mint megrázóan.

A rendezőnő, Sam Taylor-Johnson egyébként azt nyilatkozta, hogy valóságos háború dúlt közte és az írónő között, hisz mind a ketten másként képzeltek el egy-egy jelenetet, ami viszont maradandó nyomot hagyott a filmben. Úgy tudnám elképzelni ezeket a civódásokat, hogy E. L. James valószínűleg az összes percet Dakota Johnson és Jamie Dornan pucérkodásával töltötte volna, míg a 48 éves direktor asszony inkább a drámai vonalakra próbált volna rámenni.

Továbbá rengeteg hibát is észre lehet venni, ami még nézhetetlenebbé teszik a Szürke ötven árnyalatát, ezek közül az egyik a bárban történik, amikor Anastasia próbálná kitombolni magát kissé illuminált állapotban, és felhívja Mr. Grey-t, hogy jól kiossza. A férfi persze rögtön azt kezdi el kérdezgetni, hogy hol van, és menjen el, néhány pillanaton belül pedig már hopp, ott is terem a pub előtt! Akármennyire is gazdag, azért nem hinném róla, hogy olyan speckó cuccai lennének, mint Bryan Mills-nek, és egy perc eltelte alatt beazonosítja, majd oda is fuvaroztatja magát a helyszín elé. Fantasztikus!

Az igazság pedig az, hogy ebből az uralkodó-alávetett témából akár jó dolog is kisülhetett volna: egy tapasztaltabb rendező, egy nem mindenbe belekötő írónő, és egy nem annyira szétszórt történet kellett volna ahhoz, hogy működjön a film, mely így viszont csak két órányi unalmat tud adni, amit kissé kompenzál Dakota Johnson pompás felső/alsó teste és a forgatókönyv, melynek egyes szakaszai akár egy amatőr írói pályázatra is felvételt nyernének.

Értékelés: 10/4

 

Cím:  A szürke ötven árnyalata
Rendező:  Sam Taylor-Johnson
Forgatókönyvíró:  Kelly Marcel, Patrick Marber, Mark Bomback
Zeneszerző:  Danny Elfman
Operatőr:  Seamus McGarvey
Vágó:  Danny Elfman
Szereplők:  Dakota Johnson, Jamie Dornan, Luke Grimes, Jennifer Ehle, Max Martini, Victor Rasuk, Dylan Neal

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én