Kritika: Circle (2015)

"Elég szerencsétlen dolog pont a logikát és az ésszerűséget kihagyni egy olyan alkotásból, ami ezeket a tulajdonságokat hatványozottan igényelné."

Nehéz bármit mondani egyes filmekről. Itt van például két ismeretlen rendező, Aaron Hann és Mario Miscione alkotása, a Circle, ami egy teljesen egyszerű alapokra épített megfejtegetős-veszekedős egyhelyszínes thriller, ami jól adagolt feszültséggel, élethű párbeszédekkel és ezeket előadni tudó színészekkel sem váltotta volna meg a világot, de egy izgalmas másfél óra azért benne lehetett volna a pakliban.

A sztori annyi, hogy adott nekünk egy csomó ember, akik teljesen váratlanul egy körben (milyen meglepő) térnek magukhoz. Fogalmuk sincs mi történt, nem tudják hogy kerültek oda, ki rabolta el őket, ám arra lesznek figyelmesek, hogy néhány percenként egy embernél megáll a kör közepén levő nyíl, az az ember pedig meghal. Később kiderül, hogy ők maguk döntik el szavazással, ki távozzon a körből és ki legyen az, aki megnyeri és egyben túléli ezt a rejtélyes kalandot.

Szokták mondani, hogy a költségvetés hiánya gyakran arra készteti a filmkészítőket, hogy kreativitással pótolják a pénzt, ám a Circle esetében ez sajnos egyáltalán nem igaz. Például gyakran nem is látni, hogy ki hal meg, hiszen ahhoz egy működőképes effekt is kéne. Ám abban a pillanatban, ahogy láthatnánk a földre hulló, majd rejtélyesen eltűnő embereket, átváltunk a még élő személyekre.

Ezen kívül rengeteg logikai probléma van, amik, mondanom sem kell, nem jönnek túlságosan jól egy amúgy is bizonytalan lábakon álló filmnek.

Például van egy olyan rész, amikor az egyik férfi megemlíti, hogy ő látta, kire szavazott egy másik. Sajnos azonban nem sehonnan nem láthatta, hiszen rögtön az elején leszögezték, hogy a körben levő emberek csak egy nyilat látnak, a sajátjukat.

De ezzel az egész szavazással is vannak problémáim. Például a hátsó sorban álló emberekre hogyan szavaznak, amikor nem is mutat feléjük nyíl? Inkább hasonlít a Circle két amatőr lelkes munkájának, akik hirtelenjében kaptak egy kis pénzt, (nem túl sokat), és gyorsan lezavarták az egészet, megfelelő kigondolás nélkül.

Pedig meglepő, hogy mennyire jó problémaforrásokat találnak, amikkel összeugraszthatják egymást. A Kocka óta tudjuk, hogy az egy helyszínen játszódó filmek csak vitával kezdődhetnek és érhetnek véget, itt sincs ez másként, és néha olyan feszült és drámai társadalmi kérdéseket feszegetnek, hogy le sem tudtam venni a szemem a képernyőről.

Máskor viszont fogtam a fejemet, hogy lehet ekkora marhaként viselkedni. Világos az, hogy ebben a szituációban minden ember mentené a saját bőrét, de ahogy egyes karakterek viselkedtek, az már-már nézhetetlen volt. Lehet, hogy volt értelme a tehetetlenségüknek, de akkor is fájt nézni, ahogy minden percben kitalálnak valami bődületes marhaságot. Mellesleg elég szerencsétlen dolog pont a logikát és az ésszerűséget kihagyni egy olyan alkotásból, ami ezeket a tulajdonságokat hatványozottan igényelné.

A színészek legalább hozták a tőlük telhetőt. Egyikük sem A-kategóriás sztár, általában kisebb epizódszerepekből ismerhetőek, de ők legalább hozzák azt, amit hozni kell. Ellentétben a csapongó, néhol azért izgalmas, de legtöbbször csak unalmas, érdektelen forgatókönyvvel és ötlettelen rendezéssel.

Összefoglalva a Circle sok más filmmel egyetemben megmarad egy jó ötletként: sok idegen ember nem csak a saját, hanem a többiek életét is befolyásolja, miközben ki kell deríteniük, mi történik velük. Egyből felkapja a fejét az ember, de tulajdonképpen az az egyetlen, amiben Hann és Miscione filmje kiemelkedik, minden másban sajnos meglehetősen pocsékul teljesít.

Értékelés: 10/4

Cím: Circle
Rendező: Aaron Hann, Mario Miscione
Forgatókönyvíró: Aaron Hann, Mario Miscione
Vágó: Tom Campbell
Operatőr: Zoran Popovic
Szereplők: Michael Nardelli, Allegra Masters, Molly Jackson, Rene Heger, Julie Benz, Lawrence Kao