"Az a film, ami engem ennyire be tud vonni és több nap után sem ereszt el, az számomra minden hibájával együtt csak tökéletes lehet."

Egy filmet rengetegféleképp el lehet adni. Az elmúlt évek egyik legnagyobb dobása volt például, hogy a Sráckort 14 éven keresztül forgatták, a Victoria alkotói viszont még ezt az elképesztő teljesítményt is felülmúlták: nyilván mindenki hallott már róla, akit kicsit is érdekelnek a filmek, de egyszerűen nem mehetek el szó nélkül, hogy a 140 perces hosszúsága ellenére egyetlen snittben vették fel néhány berlini helyszínen egy hajnal/reggel alatt.

Minden jelenetben beleborzongtam, mennyi erőfeszítés, kín, vér és verejték kell ahhoz, hogy egy ilyet össze lehessen hozni. A Victoria tehát ha rossz, ha jó, egy igazi mérföldkő és egy kincs a filmművészetben. De vajon ez elég? És a bravúr mögött igazi tartalom is van?

A válaszom az, hogy igen. Méghozzá rengeteg. A Victoria ugyan nem a szövevényes története miatt lesz olyan nagyszerű: röviden arról szól, hogy egy spanyol lány, a címszereplő összeáll néhány berlini sráccal és elindulnak a német éjszakába, ez az éjszaka pedig nem várt fordulatokat hoz. A csapat egyik tagja védelmet kapott a dutyiban, amíg bent csücsült, most pedig vissza kéne adni ezt a szívességet. Egy bankrablással.

Ha irritálnak a szereplők, ha rosszak vagy érdektelenek a karakterek, lehet a Victoria akármennyire is nagy technikai bravúr, nem fog lekötni. Emiatt azonban csöppet sem kell aggódni, ugyanis az első negyvenöt-ötven percben szó szerint az arcomra fagyott a mosoly, a jó értelemben. A szereplők rettentően szerethetőek, kezdve a csapattól, akik tagadhatatlanul elkövettek a múltjukban néhány hibát, látszik rajtuk, hogy egyáltalán nem rosszak, sőt.

Egy kicsit utána olvasva a nézői kritikáknak, a címszereplőt sokan naivnak, butának tartották, amiért belemegy  egy ilyen veszélyes dologba minden következményével együtt, szerintem viszont egyszerűen csak magányos. Ez több jelenetben is megmutatkozik, így nem meglepő, ha bármifajta félelem nélkül az első bandával tart, akik leszólítják.

Sebastien Schipper, aki nemcsak rendezőként és forgatókönyvíróként, hanem színészként is teljesített már, például a Lé és a Lolában, pontosan tudta, az nem elég, ha a karakterek papíron működnek, egy ilyen, szinte megvalósíthatatlan ötletű filmbe olyan színészek kellenek, akik természetesen viselkednek a kamera előtt és forgatókönyv, legalábbis párbeszédek hiányában jól tudnak improvizálni.

Mivel a szkript csak néhány oldalas volt, szinte minden dialógus a színészek kreációja, ez pedig nem semmi. Továbbá annyira felszabadult mindenki, mintha nem is érezték volna annak a súlyát, hogyha ez vagy az nagyon rosszul sikerül, akár egy vagy másfél óra anyag megy kukába.

Emiatt  pedig a párbeszédek rendkívül élethűek lettek. Pont ugyanolyanok, mint amikor itthon leugrasz sörözni valahova és máris egy ehhez hasonló banda ehhez hasonló beszélgetésébe csöppensz.

A színészek, de kifejezetten Laia Costa és Frderick Lau brillíroznak, valamint a kémia is nagyon erős közöttük. Az viszont nemcsak nekik köszönhető, hogy a Victoria az első negyven percben legalább olyan jól működik bulifilmként, mint a következő száz percben thrillerként.

Érdekes belegondolni, hogy az ember bizonyos okokból, ez esetben a magány miatt mennyi olyan dolgot tesz, amit tiszta elmével, racionális gondolkodással nem tenne. Victoria egyáltalán nem hibáztatható azért, mert nem mérte fel a helyzetet, és nem amiatt, mert fiatal, hanem mert érthető, hogy egy spanyol lány társaságot akar találni Németországban.

Nyilvánvaló az, hogy a banda nem profi. Ezzel nincs semmi gond, de egyes pillanatokban olyan észveszejtő hibákat követtek el, hogy az sem az adrenalinra, sem az alkoholra nem fogható. Gondolok itt például arra a jelenetre, amikor a rablásból visszatérve a klubjuk mellett hagyják a lopott autót, ráadásul úgy, hogy még az alvó/részeg haverjukat is benne hagyják. Ez kicsit furcsa volt.

A Victoria már régóta porosodott a gépemen, akármennyire is érdekelt, valahogy sosem jutottam oda, hogy meg is nézzem. Szombat késő este körül gondoltam, hogy belenézek, és egészen vasárnap hajnalig, azaz a film végéig nem is engedett el, pedig tényleg nagyon fáradt voltam.

Mint már mondtam, egy kellemes buliként indul, a lányt körbevezetik az igazi berlini éjszakába, majd olyan erővel és hirtelenséggel csap át egy kemény, lelket tépő thriller-drámába, hogy az igazi filmmániásokat is eléggé megviseli.

Nem tudom, milyen különleges dologgal rendelkezik, ami miatt már a sokadik napja rágódok rajta szüntelenül, de az a film, ami engem ennyire be tud vonni és ilyen sok idő múlva sem ereszt el, az számomra minden hibájával együtt csak tökéletes lehet.

Értékelés: 10/10

Megosztás a facebookon