Kritika: Argo 2 (2015)

"Egy mondatban összefoglalva: ha tetszett az első rész, ez is betalál nálad, úgyhogy irány a mozi!"

Tudjátok milyen érzésekkel foglaltam jegyet a premiernapon az Argo 2-re? Látni fogok kilencven percen keresztül értelmetlen, ugyanakkor megmagyarázhatatlanul vicces jelenetek sokaságát, amelybe egy csepp értelmet sem kell keresni, és akkor garantáltan tetszeni fog Árpa Attila új agymenése. Szóval mondhatjuk azt, hogy nagy reményekkel ültem be a filmre, hisz Balogh Tibi és bandája mellett Kulka János is feltűnik, no nem mint Mágenheim doktor: ő alakítja János san-t, a kegyetlen japánt, aki senkit és semmit nem kímél. Ilyen felhozatal mellett persze, hogy moziban kellett megnézni, sőt, az sem tántorított el, hogy a kezdeti jó kritikák után az emberek leginkább vegyesen fogadták a filmet.

Sokan azt hiszik, az Argo első része azért lett kultfilm, mert trágár: nos, nem. Azért lett kult, mert iszonyúan poénos, meglepően határozott, vagány, és a 2000-es évek közepén, amikor leginkább buta romantikus filmeket támogatott a Filmalap, igazi üde színfolt volt ez a gyatra felhozatal mellett.

Meglepő módon pedig Árpa Attila a maga flegma módján annyira kitanulta a filmkészítést, hogy az Argo 2 első percein azt éreztem, mintha egy amerikai rendező között lenne ez a film.

Továbbá azért is örülök, hogy moziban néztem meg, mert ha esetleg internetről, letöltve kezdtem volna neki, lehet, tíz perc után abbahagytam volna. Mert be kell vallani, az eleje, attól függetlenül, hogy magyar filmesektől rettentően meglepő és érdekes, ugyanakkor unalmas is, és a történet szempontjából semmi szükség rá.

Már az járt a fejemben, hogy ebből jó tutira nem sülhet ki, de miután a nagy szakállú Tibi kijött a börtönből, egy más fajta mederbe kezdett el folyni a film. Ahogy egyre jobban ismerjük meg, mi történt a szereplőkkel mostanra, a poénok is özönleni kezdenek, ezek közül kimagasló például az, amikor internetes tanfolyamra indulnak, mert nem tudják, mi az az operációs rendszer, vagy az adathordozó, vagy egyáltalán, a számítógép.

Bodri karaktere egyszerűen fenomenális, szinte biztos vagyok benne, hogy Scherer Péter a való életben is ugyanolyan kedves és jóakaratú, mint az általa megformált szereplő, Tibin pedig egyre jobban jöttek ki Árpa Attila jellemvonásai: annyira magabiztos, annyira vagány lett az utolsó buli óta, hogy lehet azt gondolta, ő maga Uma Thurman férfiváltozata a Kill Bill-ből.

Történetünk tehát tíz évvel később játszódik, amikor is a banda újra összejön, Tibi kijön a börtönből, Bodri egy saját ételfutári vállalkozást indít a találó BodriFood néven, Tyson-nak pedig olyan kicsi az agya, hogy az őt ért lövés nem érintette teljesen az agyát, így nem halt meg. Psycho pedig, Psycho.

Ha már a karaktereknél tartunk, a Tejesember például már megint felbukkant egy kis szerepre, Bodri őt üti el a film kezdő perceiben, és a végén is tiszteletét teszi, de szükség nem igazán volt rá, olyan érzésem van, hogy mivel Árpa Attila szinte mindenkit behívott az első részből, Oszter Sándort sem akarta kihagyni.

Van itt minden, ami szem, szájnak ingere: tigris, a tank, briliáns cigányok és briliáns cigány esküvő, Tibi kisgatyában, és mit ad Isten, Tyson balszerencséje a fejlövése után sem ér véget.

Hogy egy kis negatívumot is keressünk a filmben, az akciójelenetek, bármennyire is sok volt belőlük, nem voltak annyira kidolgozottak, de az elején a BodriFood kocsival az üldözés tényleg baromi jó volt, és azok a lassítások...

A színészek mesteriek, az operatőri munka szintúgy, Árpa azzal a Christoph Vitt-tel dolgozott együtt, aki már az első rész kamerázásáért is felelt, plusz még valamit meg kell említenem: ritkán van olyan, hogy én a moziban 'majd kiesek a székből, de az Argo 2 egyes poénjain valóban így történt. (Úgy szoktam csinálni, hogy direkt visszafogom a nevetést egyes filmeknél, és ha ez nem megy, tudom, hogy az egy kiváló vígjáték. Bár simán nevetek egy horrorfilmen is, csak az Asylum filmstúdió kezei közül kerüljön ki.)

Szerintem megérte várni a nézőknek ennyi éven keresztül, sőt, többször a premierdátum is tolódott, de ha képesek voltak kitartani, kaphatnak másfél órányi szórakozást, ahol elfelejted, hogy holnapután megint túlóráznod kell, vagy a főnök megint leszidott, mert átadod magad Balogh Tibi és csapatának teljesen esztelen és furcsa kalandjainak, amelyet még az a tény sem tud lerontani, hogy többet hangzik el a filmbe mindenféle trágár szó, mint amit egy, amúgy agresszív természetű ember az életébe valaha is kimond.
Ráadásként még annyit tennék hozzá, hogy kicsit úgy éreztem, mintha se eleje, se vége nem lenne, de lehet, hogy csak annyira jót tudtam szórakozni rajta, hogy észre se vettem az idő múlását. Egy mondatban összefoglalva tehát: ha tetszett az első rész, ez is betalál nálad, úgyhogy irány a mozi!

Értékelés: 10/8

 

 

Cím:  Argo 2
Rendező:  Árpa Attila
Forgatókönyvíró:  Huszár Péter, Trunkó Bence, Árpa Attila
Zeneszerző:  Czomba Imre
Operatőr:  Christoph Vitt
Producer:  Árpa Attila, Árpa József
Szereplők:  Kovács Lajos, Scherer Péter, Kiss József, Bicskey Lukács, Oszter Sándor, Csuja Imre, Nagypál Gábor