Belépés Facebookkal
[ Ablak bezárása ]
"Nem kérdés, hogy idén februárban kinek is drukkolok, hogy megkapja azt a bizonyos szobrocskát."
Tom McCarthy egy bátor ember. Miért? Nos, a Spotlight után valószínűleg mindenki arra gondolna, azért, mert ennyire pártatlan és hiteles módon adja vissza a nézőnek, milyen bűnöket követtek el a papok és azokat az egyház milyen módon próbálta eltussolni, bár én inkább azért tartom bátornak, mert 2014-ben képes volt összehoznia egy filmet Adam Sandlerrel, ami nem is nevezhető vállalhatatlannak. (Azért ezt se felejtsük el.)
Megérdemelte már ezt az egyöntetű kritikai sikert a Cipőbűvölő után, és még csak nem is érdemtelenül! Először is térjünk ki a film két legfontosabb elemére: a színészekre és a forgatókönyvre. Michael Keaton, Mark Ruffalo, Rachel McAdams, Liev Schreiber, Stanley Tucci, John Slattery.. Egy ilyen szereposztás mellett az embernek vannak bizonyos elvárásai.
A szkript pedig eléri a pörgős, egy pillanatra sem megálló dialógusaival, cselekményeivel és az üresjáratok elkerülésével, hogy a néző, aki ugyan egy 128 perces drámát lát, a körmeit és a hajszálait tépkedve üljön a székben és süllyedjen bele ebbe a tömény mocsokba, ami 2001-ben került nyilvánosságra a Spotlight nevű bostoni újságírócsapatnak köszönhetően.
Pattanásig feszült pillanatoknak lehetünk szem- és fültanúi, ahol nem az számít, hogy mi lesz a vége ennek az egész botránynak, hanem az út, ahogy ezek az újságírók eljutnak a vég felé. McCarthy pedig bármiféle körítés vagy totojázás nélkül közli a nézővel a fájó igazságot, ami gyakran kegyetlenül megüti a szívet.
Mint már mondtam, történetünk 2001-ben játszódik, amikor a Boston Globe újsághoz új főszerkesztő érkezik Marty Baron személyében. A zsidó vallású Baronnak, akit már csak ezért sem látnak túl jó szívvel itt, gyökeres változásokat akar hozni a szerkesztőségben, és rögtön egy baromi kemény témájú, eddig legtöbbször eltussolt témát ajánl a Spotlightnak: egy gyermekmolesztálási ügyet egy helyi pappal szemben.
A történet innentől kezd igazán érdekes lenni. Walter ’Robby’ Robinson és csapata jár utána az ügynek, kezdetben egy pap elkövetővel. Aztán többel. Aztán többel. Aztán még többel.
Már eleve felfoghatatlan hogy ez mind megtörtént, az pedig, hogy az egyház mennyi erőt és pénzt belefektetve küzdött azért, hogy ezek az ügyek ne kerüljenek nyilvánosság elé, egyenesen hihetetlen. Fontos leszögezni, hogy a Spotlight teljes egészében a napilap íróinak munkáját követi, tehát egyes interjúkon kívül, amit a szerkesztőségnek adnak az áldozatok, nem fogjuk őket látni az élet többi területén.
Ami már csak azért is meglepő döntés, mert a film könnyen monoton vagy vontatott lehetett volna, hiszen tényleg arról van szó, hogy egy-két oknyomozó Globe-os érintetteket keres az üggyel kapcsolatban.
Mégis az év legizgalmasabb darabja a Spotlight. Nem kell több millió dolláros robbantás és akciójelenetek sokasága, hogy a nagyközönség egy moccanás nélkül ülje végig a játékidőt, mi több, a testünkön érezzük a párbeszédek és a kimondott szavak súlyát, erejét.
Összefoglalva a Spotlightot mindenkinek látnia kell. Egy letisztult, ugyanakkor baromira nehéz és elgondolkodtató mozgóképet tett le az asztalra McCarthy, melyben a színészek brillíroznak, a díszlet korhű, a forgatókönyvben egyetlen felesleges mondat sincsen, a rendezés pedig már-már hibátlan.
Innentől nem kérdés, hogy idén februárban kinek is drukkolok, hogy megkapja azt a bizonyos szobrocskát.
Értékelés: 10/10
"Nem mondanám nézhetetlennek, egyszerűen csak unalmas és semmitmondó, és egy olyan kiváló quadrológiában, mint ez, már egy közepes folytatás is rossznak számít."
Sokáig azt hittük, hogy a Sikoly 3 lesz a széria lezáró darabja, de Craven papa mindenkit meglepett, amikor eldöntötte, hogy ő bizony egy negyedik részt is fog forgatni 2011-ben. Hogy lesz -e ötödik, azt még valószínűleg senki nem tudja, csak reménykedik benne, vagy éppen pont azért reménykedik, hogy ne kerüljön megfilmesítésre. Utóbbiak valószínűleg egyetlen Sikoly filmet láttak, a harmadikat.
Emiatt pedig meg is lehet érteni őket, viszont üzenem nekik, hogy nézzék meg gyorsan az elsőt és a másodikat, az viszonylag kárpótolni tudja a harmadik fejezetben elszenvedett sok marhaságot és közhelyet. Valósággal azt éreztem, hogy Craven minden horrorklisét összeszedett egy csokorba gyűjtve és felhasználta a Sikoly 3-ban. A másodikban legalább fordulat volt fordulat hátán, és akkor még fellelhető volt az igazi, hamisítatlan Sikoly hangulat, a háromban viszont az elejétől a végéig olyan kedélyállapot uralkodik, mintha nem is a horrorfilmek nagy mestere rendezte volna, hanem egy amatőr, aki azzal akar hírnevet és pénzt szerezni, hogy elismert franchise-okba kontárkodik bele. Lásd: Cápa 2,3,4.
Az persze megbecsülendő, hogy immár harmadjára sikerül ugyanazt a csapatot összehozni, manapság ez már nagyon ritkán fordulna elő, azt viszont a kiváló és rendszerint remekül teljesítő színészek sem tudják kárpótolni, hogy a film semmi újat nem mutat és már megint ugyanazt akarja hozni, és nagyon fontos hozzátenni, csak akarja.
Jól indul a felvezetés, Cotton-t láthatjuk, ahogy megviaskodik a gyilkossal, azt viszont egyáltalán nem tudom eldönteni, jó vagy rossz ötlet volt kitalálni ezt a hangkészüléket, amit használ, és annak segítségével bárkinek a hangját fel tudja venni. Mert egyrészt ez egyenlő a lehetetlennel, másrészt viszont így bárkire ráterelhető a gyanú, és természetesen rá is terelődik.
Az egyetlen fordulat vagy meglepetés, ami a filmben történik, az a gyilkos kiléte és közeli kapcsolata Sidney-vel, ezen kívül viszont csak gyilkosságot, verekedést és vért látunk, na meg Dewey és Gale karakterének harmadik egymásra találását. Komolyan, ezt még meddig lehet húzni?
Ami viszont kifejezetten zavart, az a sok humor, ami a film folyamán látható/hallható. A Sikoly széria persze sosem vetette meg az apró kikacsingatásokat más műfajok, főleg a vígjáték felé, de amennyi poént itt elsütnek, vagy legalábbis próbálnak elsütni, azt egy jobb napokat látott humorista is megirigyelné. Nem mondom, van egy kettő jó poén, például amikor Roman azt hiszi, hogy ő lesz a következő áldozat, mert a szobrának leverték a fejét, de elég cikinek tartom, hogy egy horrorról van szó, amin elvileg félni kéne és néha lehet is rajta, ezt viszont teljes mértékben eltünteti és lerombolja a vicceskedésével.
Olyan párbeszédek hangzanak el, hogy tartsanak pisiszünetet vagy ne, sőt, Jay és Néma Bob is feltűnik egy rövid cameo erejéig. Ha tizenéves tinédzser lennék, biztos értékelném ezt a fajta vagányságot, de így tök felesleges és értelmetlen az egész. (Még szerencse, hogy nem Győzike a gyilkos..)
Kifejezetten tetszett a Hollywood-i szál, és az is érdekes felvetés volt, hogy annak a sorrendjében öli meg az embereket, ahogy a Döfés 3-ban, azaz Cotton filmjében is. A színészek most is remekül játszottak, bár észrevehetően Neve Campbell már visszafogottabban alakított, de új (fő)szereplőket is köszönthetünk, méghozzá Patrick Dempsey szerepében, aki amilyen jól játszott, olyan jellegtelen a karaktere.
David Arquette és Courtney Cox között talán még sosem volt ennyire jó a kémia, lehet azért, mert itt voltak a legjobban egymásra utalva, az pedig már csak hab a tortán, hogy nagy úgy tűnik, a végén csak nem folytatják ezt a se veled se nélküled kapcsolatot és megállapodnak. (Egyébként Cox és Arquette a film előtt egy évvel házasodtak össze).
Már a második részben is iszonyúan idegesítő volt, hogy a gyilkos, személytől függetlenül mindig újjá-újjá-újjá és újjá éled, bár az is igaz, hogy a harmadik felvonásban viszonylag kevés ütésben részesül, inkább ő öli az embereket folyamatosan.
Sajnálatos, hogy egy olyan sokat ígérő és valóban kiváló filmsorozatokban is becsúszik egy-egy rosszabb darab, jelen esetben a harmadik részről van szó, de gondoljunk arra, mennyi meglepő és érdekes jelenetben volt részünk az elődei nézése közben. Nem mondanám nézhetetlennek, egyszerűen csak unalmas és semmitmondó, és egy olyan kiváló quadrológiában, mint ez, már egy közepes folytatás is rossznak számít.
Értékelés: 10/5
